Vitaminok A-tól D-ig (1. rész)

A következőkben tekintsük át néhány vitamin jótékony hatását, melyek bőrünk egészségének megőrzéséhez is hozzájárulnak.

Az A-vitamin, más néven retinol segít a bőr differenciálódásában, illetve a faggyútermelésben. A külső hatások és fertőzések ellen ellenállóbbá teszi a felső hámréteget. Fontos megemlíteni azt is, hogy a túl sok A-vitamin bevitel épp úgy külső tünetek megjelenéséhez vezet, mint az A-vitamin hiány, ezért vigyázni kell a megfelelő mennyiség fogyasztására. Ha a szervezetünkbe keveset viszünk be belőle, akkor a bőr elszarusodása, esetleg szürkületi vakság vagy a fertőzésekre hajlamosabb bőrfelület lehet a végeredmény. Ha viszont túladagoljuk az A-vitamint, akkor a bőr viszketni, illetve hámlani kezd, valamint hajhullást és a körmön némi elváltozást is tapasztalhat az adott személy. Az utóbbi időszakban olyan A-vitamin készítmények szedését is szokták javasolni a szakemberek, melyek a szarusodási zavarok és az erősebb pikkelysömör elmulasztására hivatottak.

A B2-vitamin másik neve a riboflamin, ez egy olyan vitamin, melynek hiánya esetén gyulladásos elváltozás mutatkozik meg a hámon.

A B3-vitamint niacinnak, illetve nikotinsavnak is szokták nevezni.  Hiánytünetei barnás foltokat okozhatnak, melyek elsősorban napozás után jelentkezhetnek. De végtagfájdalommal és kedvtelenséggel, netén enyhe depresszióval is együtt járhat.

A B6-vitamin szedése esetén gyorsul a hajnövekedés és serkenti a szőrtüszők működését is. Egyes szakemberek szerint az őszülés elodázására kiváló vitamin, melyet többek között májból, tojásból és élesztőből nyer ki a szervezet.


Hírek

Velashape kezelés

Velashape kezelés

Akciók

Ada a karcsúsító Velashape kezelésen járt!

tovább

TOPMODELL LOOK - HÁROMPONTOS ARCEMELÉS

TOPMODELL LOOK - HÁROMPONTOS ARCEMELÉS

Újdonságok

Dombóvári Vanda hárompontos arcemeléssel szépült.

 

 

tovább

LÉZERES SZŐRTELENÍTÉS

LÉZERES SZŐRTELENÍTÉS

Hírek

Polgár Tünde kipróbálta a lézeres szőrtelenítést!

tovább

Műtét nélküli zsírbontás

Műtét nélküli zsírbontás

Média

Egy újfajta kezeléssel eltüntethető a toka.

 

 

tovább
További híreink

Kapcsolat

Fehérhajó Revital Center

H – 1052 Budapest, Fehérhajó u. 12-14.
Tel: +36 1 267 34 52
Mobil: +36 30 838 02 38

Tel / Fax: +36 1 267 47 58
Facebook: Fehérhajó Revital Center 
E-mail: info@feherhajorevital.hu

Nyitva tartás: hétköznaponként 8-19 óráig.

 


 

online bejelentkezés

Az orvosi konzultációkat, kezeléseket előre egyeztetett időpontban, teljes diszkréció mellett veheti igénybe.

A Fehérhajó Revital Center a belváros V. kerületében található, az M1, M2 és M3 metróvonalak, Deák téri megállójától egy perc sétára. Az autóval érkező vendégeink biztos parkolási lehetőséget találnak a Szervita téri parkolóházban, melytől egy perc sétára találják meg Orvosi és Esztétikai Centerünket. A megváltozott forgalmi körülmények miatt a Szervita téri parkolóház a Bárczy István utca irányából közelíthető meg legkönnyebben.

Hírlevél feliratkozás

Név *
E-mail cím *

* kötelező kitölteni